15 perccel az esemény előtt érkeztünk, csak pár ember lézengett, a helyi főkobold szomorkodott, hogy nem jön senki. Mondtuk, hogy ne aggódjon, 3-ra itt tömeg
Szerző: Fődöme
Meghívott minket Törökbálintra a Bálinti Családok Közössége a piknikjükre. A helyi civileken kívül minden évben meghívnak egy civil szervezetet más településről, idén ránk esett a
Gyereknapon, azaz 2026. május 31-én átadtuk Székelyszabarban SzaBari sétálóját. Volt séta és mese és 7 nyelven beszélő töltött káposzta is.
Hála néhány AI agentnek, elkészültek a Koboldkocsmában a szükséges változtatások, így végre mindenhol az evoCampus-os diákok által fejlesztett új kinézettel jelennek meg a sétálók. Ehhez
SzaBari sétálója Székelyszabaron fog megszületni, méghozzá gyereknapon. 🙂
Puttonyka sétálóján a 2. szusszanót, a Hősök kvártélyát a várfal sétánytól áthelyeztük a Zárkándy-bástyához. Nézzétek meg az új helyet, a kilátás innen is csodálatos a
Az evoCampus-os diákok által fejlesztett új UI most már nem csak Dió Döménél, hanem néhány módosítás után a többi sétálón is elérhető lesz. Első lépésként
BoRóka sétálója Csemőn fog megszületni.
A GraphRAG lényege, hogy a nyers szövegekből kinyert entitásokat (személyek, fogalmak) és azok kapcsolatait egy gráf szerkezetbe (tudásgráfba) rendezi, amelyet aztán a lekérdezés során a
1867 nap. Ennyi időt szolgált a Múzeum szusszanó #közösségi_kukája. Rajta kívül még egy mohikán-kuka bújik meg a sétálómon, hamarosan őt is nyugdíjazzák a koboldok. Holnaptól
