Az erdőben kaszálni lehetne a hóvirágot. Szerencsére ez nem olyan ismert hely, mint az alcsúti arborétum, így a hóvirágokat embertömeg nélkül csodáltuk meg. A hóvirágtól egy pataknyira, az istálló fogságából a kajálós részen keresztül jutott ki az egyik tehén, a másik pedig tapasztalt jógásokat megszégyenítő mozdulattal bújt ki a két rúd között. Ám a szabadság eufóriáját csak rövid idejig élvezhették, mert a félelmet nem ismerő tacskó eléjük vetette magát és döbbenetes határozottsággal terelte vissza a tőle százszor nagyobb szökevényeket. És innen már csak kicsit kellett sétálni a templomig, ami 1206 óta várta, hogy végre lefotózzam.
A fentiek előtt másik település kocsmájában jártunk, ahol ingyen van a csocsó, a gyerekeink nagy örömére. A külön terem kockás terítős asztalánál pedig megkóstolhattuk a környék találmányát, a resztelt májat. Mondjuk szkeptikus vagyok, mert gyerekkorom falujában is volt resztelt máj. Na mindegy, inkább igyekszem elhinni, hogy ez itt hamarabb volt. A krumplilélevessel viszont tényleg itt találkoztam először és nagyon örültem neki. Zseniális találmány. Egyszerű, finom és nagyon laktató.
Ettől már csak a 2 faluval korábbi gulyásleves volt finomabb, amit a polgármester anyukája főzött a tiszteletünkre. A felesége meg fánkot sütött nekünk. A fene sem gondolta, amikor elkezdtük, hogy a népmesék hízlalnak.
Most már ezt is tudjuk. Meg azt, hogy az országban egy csomó fantasztikus ember van. Például a mai első településünk leendő polgármestere, aki most még ellenszélben dolgozik, de addig úgyse nyugszik, amíg nem ő dönti merre fújjon a szél.
Még nem tudjuk, hogy mi lesz a sorrend és a végleges név, de úgy érzem, hogy Tündér Lili, Bodza Bori, Lébény Lackó hamarosan csatlakoznak Dió Döméékhez.
