Pár hét késéssel, ma ünnepeltük Dió Döme 5. szülinapját. 5 éve nem gondoltam volna, hogy lesz 5. szülinapja egy olyan projektnek, amivel senki nem keres egy fillért sem, de cserében jó sokat kell dolgozni rajta. Bevallom néha bennem is felmerül, hogy minek ebbe ennyi energiát tolni. Aztán jönnek az olyan napok, mint a mai és arra jutok, ennél jobb helyre nem is kerülhetne az a sok munkaóra. Nem sok eseményt tudnék mondani, ahol tiszások és fideszesek, öregek és fiatalok, magyarok és amerikaiak, keresztények és ateisták, bölcsészek és kockák boldogan töltik együtt az idejüket. És ez nem mese, ma Dió Döme sétálóján ez a sok féle ember tényleg békében és szeretetben volt együtt. És azt mondták, hogy máskor is legyen ilyen! Süti sem kell, csak legyünk együtt.
Ez az a varázslat, ami miatt most 5 éve az a sok önkéntes beadja a közösbe, amit tud. Felsorolni is nehéz lenne, ki mindenki járult hozzá ehhez az élményhez. Volt, aki rajzolt, táblát készített, fordított, mások kapcsolatokat vagy adományokat hoztak. A legtöbben meséket mondtak, ami elég fontos, mert anélkül nem volna mit hallgatni.
A legújabb koboldok az evocampusos egyetemisták és a mentoraik, akik a tegnap éjszaka kikerült új frontendet tették bele a közösbe. Szerintem nagyon szép lett. Elképesztően sok energiát tettek a projektbe, kitanultak egy új technológiát, rajzoltak, animáltak, play gombot nagyobbítottak, addig bögyizték a css-t, amíg minden apróság minden kütyün a helyére került. Mindezt önként, a szabadidejükben. Pont ahogy a kukaürítők, a mesemondók, a padjavítók.
5 év után az egyetlen dolog, amit mondani tudok, hogy köszönöm!
Köszönöm mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult a sétálókhoz. Köszönöm Margónak a meseválogatást, Barkács Briginek a csavarokat, Gyuriéknak a tortát, és még órákon át tudnám sorolni. Mostanában leginkább Orsinak köszönöm, hogy posztolgat, táblákat pótol és életben tartja a tüzet.
És természetesen köszönöm azoknak, akik eljöttek ma velünk sétálni! Megvan a motiváció a következő 5 évhez. 
